és szívem szigszalaggal tartom össze,
mert messze innen Róma, Párizs,
hiába kérdtem, visszajössz-e?
Üvöltve súgtam: kis falunkban,
világunknak szép köldökén
meglehetnénk jól magunkban,
nem kéne más, csak Te, meg én,
de Téged űznek messzi vágyak,
és amíg reád vár csillogás,
itthon maradnak hideg ágyak,
nem tölti szívemben be senki más
az űrt, ami maradt utánad.
Elmentél. Nincs feloldozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.