Ez is ugyanolyan sztori, mint a napi százezer másik, az egyes szám első személy is pont olyan looser (hogy ne a vesztes magyar szóval éljek,), mint az 5 milliárd másik a Földön. Nem fogom pontról-pontra leírni, miért űzött el.
Elküldött, mára - ennyi idő után túl vagyok rajta, pont. Tudhatom, miért. Mert írtam egy-két dolgot, amelyet - egyébként jogosan - magára vett. És mert türelmetlen voltam, és mert nem volt jövő. Szerinte. Szerintem sem, de az másik kérdés, végül is nem én mondtam, hogy nem. És mert én majd két évtizeddel vagyok idősebb - Istenem! Volt, hogy az volt a baj, hogy bő fél évvel fiatalabb voltam. Nekem volt baj, mert egyébként akkor sem az volt.
És hogyan lehettem volna még türelmesebb? Azt hiszem, arra jött rá, hogy ennyi volt bennem számára, és nem több. De nem ezt mondta, hanem bűnössé tett. Vele szemben is. Mintha nem lett volna épp elég a másik bűn. Ami, persze, nem is bűn, figyelembe véve a figyelembe veendőket, és, persze, mégis csak az.
Persze, ezeket csak a kiűzetett találgatja.
Aztán már a beszélgetés is elmaradt, persze, noha arról volt szó, hogy az megmaradhat, de hát a civilizációs máz őrzésén kívül más oka, lehet, nem is maradt.
Másról sincs szó az írásokban: nem is írok másról. És másnak sem. Azóta sem, és akkor sem, ha másról, olyasmiről írok, ami nem érdekli. Csak azt veszi észre - ha egyáltalán észre veszi -, ami erről szól. Nem, mintha lenne olyan, ami nem erről szólna, és nem is hihető, hogy ez a tény bárkinek is meglepetést okozhatna.
Sokszor átgondoltam, hogy ez a - második, mert két évtizede már volt egy első is - kiűzetést vajon megelőzte-e eredendő bűn, nem provokáció következménye, de arra kell jutnom újra és újra, hogy a kiűzetett általában és most sem bűnösebb a kiűzőnél, aki alighanem előre készül - talán nem tudatosan - a kiűzésre. Mire is szolgálnának egyébként az olyan előre megadott tiltások, mint tudás fája, meg a másik, a halhatatlanság gyümölcse, amelyek tiltottak, noha nem maguktól nőttek azok sem, hanem előre ültetetten!
Kiűzlek! Ez mindig kény-döntés, és nincsen más oka, mint az, amely a kiűzőben magában rejtezik, és amely ok valójában meg sem ismerhető a kiűzött számára, hiszen még a kiűző sem artikulálja ezt az okot saját maga számára sem. Ha meg mégis artikulálja magának, akkor ez olyan ok kell legyen, amely miatt egyszerűbb bűnt deklarálni és büntetni, mint egy megokolhatatlan megokolással szégyenben maradni.
Pedig lehetséges hogy a deklarált indokolatlanság kisebb összköltséggel járna. Kevesebb fájdalom, kevesebb önmagunk elől (a kiűzető önmaga előli) rejtezéssel, és kevesebb megindokolhatatlan bűntudattal a kiűzetettben egyszerűen azt mondani: nincs bűn, de most mégis menj el, mert nekem így jobb. És még azt sem tudom megmondani, miért küldlek el. Csak.
Ja, így elmaradna egy több évezredig tartó, oktalan bűntudatból származó szenvedés. Mintha nem lenne elég szenvedés a kiűzetés maga a bűntudat nélkül.
