Folyton a semmi csöndje száll körülöttem.
Az életből lassan már kikopom.
Nem tudom, minek, és honnan jöttem,
és azt sem, hogy itt, most hol vagyok.
Egyre az elmúlás jár már a fejemben,
és hogy nem is volt énnekem rendelt idő.
Mit tenne vajon más az én helyemben,
akinek létéből ez a semmi kinő?
Nincsen bent, sem kívül magyarázat.
Szerelem nélkül abszurd a világ,
ha nincsen, hogy csitítaná a lázat,
amely belül növekszik, és lassan kirág.
Folyton a semmit idézem magamba,
és ez most már huszonnégy órás üzem,
és mi van, ha megjön nyárra, vagy tavaszra?
Azt hiszem, a halál az, ami üzen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.