Ölelte, mintha rajta múlna élte,
és rajta is múlt akkor, ott, azon.
Már nem volt kérdés, bátor volt-e, félt-e,
mert virág nyílt a száradó gazon.
S most nincs eső. A rét, a domb is száraz.
Az egykor voltot messze fújta szél.
Csak szárad, mint a többi sok-sok száz gaz.
Újabb tavaszt ma már nem is remél.
***
Bádogdoboz zörög az éjszakába.
A délután annyira messze már!
A tájra nézve feje folyton kába,
csak arra gondol, hogy milyen szamár:
egy egész élet múlt el mindhiába,
és már csak a végállomásra vár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.