Egyre reménytelenebb taposás már így ez az élet.
Eltűnt mind, ami szép volt régen, mind, ami jó.
Sósav-eső hull, lassan az arcom marja le, félek,
s elfedi szellememet majd újra a szenny-szagú hó.
Egyre reménytelenebb taposás már így ez az élet.
Körbe forog csak folyton az ostoba, ócska kerék.
Eltapos úgyis, mint a szekéré, úton, a férget,
ellene küzdeni bátorság, vagy tán hülyeség?
Egyre reménytelenebb taposás már így ez az élet.
Megszabadít majd tőle talán a halál.
Mind, ami még a csaló szerelemben hinne, de téved!
Végül puszta, vizes, hamuszínű síkra talál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.