Staccatoban verdes a szívem,
néha pár ütem kimarad,
pergő dobol a belső színen,
de visszafojtom a hangokat.
Sikoltanék tán extázisban,
a ritmus rángat, mint rongycsomót,
úgy érzem magam, mint az Isten,
amint pörgeti a Földgolyót.
Pörög-forog a mindenség velem,
száguldanak a csillagok.
Harsog a nyár. Amíg nem jön telem,
addig élek, majd meghalok.
Szinkópás ritmust dübög a szívem,
mellkasom szinte szétszakad.
Életben tart-e ezen a szinten,
hogy elérhessem az álmaimat?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.