2016. december 12., hétfő

Két újabb kevert között

Nem szoktam túllépni embereken.
Hagyom, hogy ők lépjenek át rajtam,
mert előbb-utóbb feketére ken
az élet. Párszor bele is haltam.

Sosem ordítozom nyílt tereken,
amit mondanék, azt csakis halkan.
Eddig mindig került a szerelem,
engem hagytak el, mást el nem hagytam.

Nem irigykedtem még soha másra,
mellettem slattyogott el az élet.
El sem indultam az utazásra,
ritkán vagyok bátor, sokszor félek.
Versben nyitom ki szám kiáltásra,
hogyha a semmi karmai tépnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.