Fogatlan, vén barom vagyok,
hogyan is lennék más,
ha szeme rám senkinek sem ragyog,
és soha nincs feloldozás?
Állni vágóhíd előtt,
nap-mint-nap bután
igát húzni, "levegőt!"
bőgni az élet után.
Ifjú szívben nem élek majd
halálon túl, tovább.
Egy-két tavasz talán kihajt,
és megyek a föld alá.
Fogatlan, öreg barom vagyok,
de én ezt jól tudom.
Magam után mást nem hagyok,
pár halmot az úton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.