A napfény ma reggel úgy ragyog,
az égboltot talán az angyalok
seperték tisztára. Felhő nincsen.
Csüggök a napfényen, mint a kincsen.
A víztorony ragyogó fényben áll.
Bármerre járok, szemem rátalál.
A táj nem ködös, mint lenni szokott,
a téren sem áll kint a vén kokott.
Mintha emberi lenne a világ.
Bár hideg van, még sincsen jégvirág
sehol az ablakoknak üvegén.
Lehet, hogy békét kötünk, te, meg én?
Szemben ül fiam, most őt hallgatom,
amíg ezt a verset összerakom.
Tudom, hogy nem lesz nagy irodalom,
mégis több, mint bármi iroda-lom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.