A múlt t-je

Ajtónkon a múlt t-je dörömböl,
a volt, és elveszett jövő idő.
Bánatból volt, de kevés örömből.
a gyász az emlékből folyton kinő.

Mintha mindig más dolgokra várnánk,
mint amelyek megtörténnek velünk.
Reggelre gombóccá gyűrjük párnánk,
és csak nagyon ritkán nem szenvedünk.

Egy emlékhez folyton visszatérünk,
keringünk, mint pille a tűz körül,
már biztos, hogy csak ez marad nekünk,
aminek holnap még szívünk örül.

Sötétedik. Nappal van még? Éj-e?
Ajtónk veri a múlt idő t-je.