Nézem a világot ijedten, elveszetten.
Támasznak kéne lennem,
és nincsen támaszom.
Nem tettem meg mindent, amit tehettem
volna, hát e nem tettem
következményeit vállalom.
Itt folyton visszatér a múlt,
a jövő mindig vesztésre áll,
mert az ember a körülményekbe simul,
amíg el nem jön érte a halál.
Csak nézek kifelé fejemből ijedten,
romvár falán lőrésen át,
és lassan már el is feledtem:
az ember maga teremti meg honát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.