rejtőzik előlünk a szerelem.
Csak, ha bízom naivan, egészen,
van rá esélyem, hogy észre vegyem.
Ott leskel a két pillanat között,
és amikor az idő megfagyott,
addigra már a szívembe költözött;
és maga után ott még űrt sem hagyott.
Az ő világa az álló idő,
a végtelenné fagyott pillanat,
amelyből aztán az élet kinő,
és szabott útján majd végig halad.
Ha visszatér a két pillanat közé,
az idő felgyorsulva újra rám talál,
és sorsom azután már az övé.
Elhozza a feledést: a halált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.