Egy ember üldögél a Duna-parton,
lába előtt mocsokáradat.
Pillantásában nincs semmi pardon:
felismered benne magadat;
amikor a szennyárból felbukkansz,
szeme éppen a te szemedbe néz,
míg a szenny fölött petárda pukkan,
s az ég vörösen fénylik, mint a réz.
Szemben bronzalak tart pálmaágat,
hiába: a szabadság messze már.
Az áruló egész népet szanáltat,
az meg csak ordít, mint egy vadszamár.
De ha a hegyre költözik is a rablóbanda,
ott se élhet biztonságban majd,
és nem segíthet rajta a handabanda,
ha egy diktátort a nép a Dunába hajt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.