Lehetne fény is végre már a versben,
oly fárasztó a végtelen sötét!
Tapogatsz, míg arcba nem vág nyersen
egy ág, egy róla lecsüngő kötél.
Lehetne olyan fény még az estben,
hogy beforrna tőle minden törés,
begyógyulna minden seb a testen,
megszorulna a meglazult kötés?
Nem hiszem. Talán egy másik létben.
De jaj, ez újra le nem játszható!
A nyár elmúlt, itt vagy most a télben,
és lassan elfed majd a szürke hó.
Az éjsötétig már marad a tél,
és a fejben a lecsüngő kötél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.