Miért is kéne nékem
kék egekről írnom,
ha a szürkeség, ami most dereng,
a nekem való idő?
Miért is kéne
eltagadni kínom,
ha nincs öröm,
amely a szívemből kinő?
És miért is kéne nékem
verseket írnom,
hogy mások olvassák
rímelő szövegem?
Miért kell folyton
papírokon hívnom
azt, aki jön majd,
és eltemet?
S ha írok, miért nem szekrényt,
magányos tölgyet,
ingó gránit sziklát
idéz meg a dal?
Vagy miért nem
ablakpárkányon könyökölő hölgyet,
olyat, ki boldog,
és tudja, mit akar?
Miért, hogy nem az van a versben,
ami feldobna, és előre is mutat?
Vagy aki csak vállát vonogatja nyersen,
ha kérdi tőle bárki,
ismeri-e az utat?
És miért is rajzanak a fejben
a leírni való kép-gondolatok,
megfogalmazásra várva,
vagy fuldokolva,
mint légy a tejben
szinte mindig, ha magamban vagyok?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.