Ha pontosan elképzelem azt a fát,
szinte megelevenedni látszik.
Ha minden részletében leírom tehát,
majd táncra perdülve játszik
a képzeletben, kilépve a valóságba,
mintegy a képzetből kikelve.
Törzse, levelei, gallya, minden ága
néma zene ütemére rezegne.
Ha pontosan felidézem a múltat,
vissza akkor sem hozhatom.
Meg nem elevenítem a holtat;
az a pár milliárd atom,
amely együtt lejtette táncát,
hogy a tünde jelenség összeállt,
szerterepült, messze szállt,
a valóságból végleg kivált.
Könnyebben bírok táncra fát,
mint, hogy visszaforgassam az időt.
Volt már olyan ujjatlan kabát,
hogy később az ujja visszanőtt,
de halott életre nem támadt újra,
hogyha egyszer meghalt a szerelem.
Hát fákat táncoltatok szövegekbe bújva,
mert a csodák világát szeretem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.