Van egyfajta nehézkedés a testben,
amely bágyadttá tesz,
visszahúz és elcsendesít.
A napok ködben telnek,
mintha soha sem érne majd keresztül rajta
a friss tüzű tavaszi Nap sugara,
mintha most már örökkön-örökké
csak bágyadt fénye jutna néha-néha át
a szürke felhők ritka résein.
Az ember azt hihetné a ködben,
amely puhán és hullámzón veszi körül
a hangokat letompítva,
behatol minden szakadáson,
résen, repedésen, ruha alá,
orrba, tüdőbe és agyba,
hogy most már így is marad minden
az idők végezetéig.
Mindezt tökéletesen megtámogatja
az a múlt század eleji,
romantikus zene,
amely talán valamiféle közösségi emlékből áradva
tölti be a sűrű levegőt.
Az ember mintha maga is feloldódna
ebben a lágy alaktalanságban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.