Télutó

Vén fáknak ágain

alvó rügy szendereg.

Alatta munkába

mennek az emberek.

Piszkos, és szürke tél.

Messze a kikelet.

Magunkban hordozunk

folyton egy kötelet.

Nincs eszme, amiért

küzdeni érdemes,

de ember, amíg él,

új utakat keres.

Fáj a fej, szúr a szív:

az éjjel hosszú volt.

Fölöttünk nem ragyog

az égen telihold.

A holnap épp olyan,

mint a tegnapelőtt.

Ezt tudjuk pontosan,

nem számolunk időt.

Elmúlt a változás,

jövő már nem maradt,

pár év, míg munkába

ballagunk fák alatt.