Csöngetnek, kinézek.
Egy nagy méh áll ajtóm előtt,
mögötte bödönökben mézek.
Kapkodom most a levegőt.
Rázom fejem, és szemem
dörgölöm, talán a látomás
szűnik; az ember mi mást tegyen,
hiszen csak hitetlen Tamás.
Csönget újból, nyitok.
Már azt hittem, nem találom itt.
Ön rendelt mézet,ugye, nem titok?
Néz összetett szemével, s kérdőn zümmögi.
Én kérem...igen...de...ennyit?
Mutatok rá a sok-sok telt bödönre.
Hogyan fogom ezt teába tenni?
El lennék látva mézzel mindörökre.
És...akivel beszéltem...nem ...izé... zümmögött...
Ó! A telefonos kisasszony!
Ő a tücskünk, folyton tüszögött,
megfázott éjjel,hogy zenét fakasszon
hát ma beszédszintetizátorra váltott,
tudja, neki olyan egyszerű!
Tanult zenét, világot látott,
programoz, könyvel...oly nagyszerű...
de mindig álmos. Összekever mindent!
...Akkor öné tehát ez a literes üveg.
Persze, hiszen a mézecskalács-pékség
a sarkon, előre, utalással fizet.
Egy ezres. Itt vegye át, kérem!
Belátja tán, én alá nem írhatom,
de fizetett, hát amit rendelt, a mézet
akkor most önnek átadom.
Kellemes teázást! Keressen máskor is!
- zümmögi, és elköszön.
Az éghajlat radikálisan változik,
gondolom, és meredten állok küszöbömön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.