Jut az ember
Lét-peremre végül.
Égre nem mer,
mélybe nézve szédül.
Nincs előtte
csak a sívó semmi.
Szél fellökte,
nincsen miért menni.
Jut az ember
kettőről az egyre.
Csöndes tenger
nem emeli hegyre,
a síkot nem
töri meg a hullám.
Az ég szürke.
még hamu sem hull rám.
Jut az ember
semmi peremére.
A fülében
zúg, dobog a vére.
Nem hallik más,
a halálnak csendje.
Nincs feloldás.
Ez a létnek rendje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.