Szilveszter

Az éjszaka telve színes lampionnal,
a tülkök zaja az égbe száll.
Az ember lelkében véres ganglionnal
egyre egy szabadítóra vár.

Fogadjuk, ha éjfélt üt az óra:
sorsunkon változtatni kell.
Csillagot nézni megyünk a hóra,
s űzzük a démont, ha van, kivel.

A leghosszabb éj már a hátunk mögött.
Szívünk már csak rugóra jár,
de, ha a friss kikelet majd újra köszönt,
talán eljön a nagy Király.

Téli éjjel

 

Fáznak az ágak a csipkebokorban.
Az égen hallgatag csillagok.
Szó nem dörög a pusztaságban,
láng a bozótban nem lobog.

Ha egyedül vagy az éjszakában,
és sohasem volt hited elhagyott,
keress egy lelket a nagyvilágban,
és alkoss Neki szebb holnapot!

A keréknyom üzenete

(logo.gif)

Ablakodon, ha kinézek,
behavazott utat látok.
Fekete kereszt négy részre
oszt rajta egy túl-világot.

Az út mellett két fasor áll.
Sötét éjből szitál a hó.
Távolban egy fehér ház vár:
majd oda költözni lesz jó.

Egyenes az út, ameddig
az ablakból a szem ellát.
Keréknyom üzen a havon:
Elmentek, vagy jöttek Hozzád?

Hazatérés

december 4. - 26.

Megérkeztem. Otthon vagyok.
A dolgok újra ismerősen fájnak.
Bármerre jártam, annyit tudok:
az emlékek mindenhol rám találnak.

Hiába mentem bárhová,
mindenütt csak önmagam vagyok.
Lehet köröttem más világ,
magam elől el úgysem futhatok.

Amit csak írok, nem tudom,
ad-e másnak új gondolatot:
A verselés haszontalan dolog,
ha mindig csak magamról pampogok.

Esti mérleg

B. Radó Lili: Esti dal c. verse nyomán

Amikor az est leszáll,
mást az ágya várva vár,
a világ elszenderül,
az álom engem kerül.

Csak  böngészem életem,
mint lapokat a neten,
bár, mi elmúlt, régen holt,
nem veszett el, mind, mi volt.

Mérlegen az életem,
mind, mi jó volt, s ami nem,
mit kívántam, s értem el,
hol vétettem, és mivel.

Múltba nézni erő kell,
szemben az életeddel.
Vádló ujjal rád mutat,
álomba sírod magad.

Hargitai Advent

Hargita tetején áll egy ősöreg fa,
Annak oltalmában pihent meg Mária.
Tombolt a förgeteg, szél hordta a havat,
A nagy fának alja mégis száraz maradt.

Sűrű, sötét felhő fedte a csillagot,
Betlehembe utat bizony nem mutatott.
Mégis fény ragyogott be az éjszakába:
Csodafiú szarvas ezer gyertyaszála.

A nagy fényességre az erdei vadak
Máriához gyűltek mind a nagy fa alatt.
Szarvasok és nyulak, medvék és farkasok
Bújtak mellé, szájuk mind meleget hozott.

Kitisztul az idő már kora hajnalra,
Csodaszarvas háton ment tovább Mária.
Harkály kopogása jelezte az utat,
Ami Betlehembe, Józsefhez eljuttat.

Mindenki nem lehet Homér

Érteni vélem, végre,
mindenki nem lehet Homér,
és hogy miért,
s mi végre  kellene
szavakat derékba,
nyelvet kerékbe törni
s mint marháét,
- ne fejed főjön: a nyelvét! -
fazékban megfőzni.

Nem mészen élek
még egészen,
hogy ez ösvényt kövessem,
de az vessen rám követ,
ki mást vakon követne,
mert kötve hiszem, hogy követni jó,
hiszen a rossz író,
akár a romlott iró,
epigonnak sem fogyasztható.

Ezért az aknás terepre
inkább rá se lépek,
s mégis csak saját utamra - talán - visszatérek,
hogy ne hívjanak tetemre,
- ha találnak egy véres verstettemre -
engem majd a népek,
ha e kínos rímek
fület hasogatnak
(ha lesz, aki olvassa, annak).

Szőkék, vörösek, barnák és feketék

Az első lány, akit megszerettem,
szőke volt, és kissé molett.
Haja színét soha nem feledtem.
Úgy hívták őt, hogy Nikolett.
 

Később jött egy szépség, vörös hajjal,
Ő gyújtotta lángra szívemet.
Három hónap telt el sötét jajjal:
még csak meg sem tanulta a nevemet.

Barna volt, akinek kegyeiért
legközelebb udvaroltam én,
de egy erős, szőke fajankóért
adott ő rajtam túl könnyedén.

Egyszer egy fekete lányt is szerettem.
Azt gondolom, hogy boszorkány volt.
Nézésétől mindig megmeredtem,
s nem tudtam, élő vagyok, vagy holt.

Tisztánlátás (Vázlat)

Ez így marad, vázlatban.

Nem látom tisztán, mi van köröttem,
csak élem világom megkeseredetten:
Mindenki mást beszél, mint amit gondol
és minden mondat életeket rombol.
Mindenki mást mond, mit valóban akar,
minden szó hátsó szándékot takar.

Azt mondják: szabadság, úgy értik: nekem.
Azt mondja: együtt, jelenti: vezetem.
Azt mondják: másképpen nem vagy te magyar,
úgy értik: embernek sem néznek egyhamar.
Polgárról beszél és lumpenre gondol,
tőkét támad szóban, adót rólad gombol.

Adódat csökkenti, hogy majd csak nézed:
mitől is lett kevesebb fizetésed?
Támadják szóban a vagyonosakat,
csökken az adójuk: vagyonuk marad.
Hazudnak reggel és hazudnak este,
mást mondanak itthon mint idegenbe'.

Egy nyáron keresztül csontvázat keres,
nem talál semmit, már nem is érdekes.
Csökkentjük a kiadásokat hamar:
nyílik az ezerfős cenzúra hivatal.
Mindenkit kirúgnak, ki el nem menekül,
mindegyik helyre saját ember kerül.

Érteni vélem a dolgokat mégis:
új hatalom oszt majd bolsevik észt is.
A dicső cél minden eszközt szentesít,
nem kell a jog, ha a forradalom hevít.
Hull a forgács, ha kemény fát vágnak,
csak ennyit kell tudni a kommunistának.

A szövőnő álma

A szövőnő ma cukros ételekről már nem álmodik,
hiszen a szövőgyár régen bezárt.
Ha a megszokás még elviszi feladni a századik
szelvényt, tudja, ideje mára lejárt.

Nem jut többé el a Balatonra soha;
beutalóval volt ott utoljára harmincöt éve már,
és ha a postás a nyugdíjat kihozza,
a hentesnél a sorban néhány csirkefejre vár.

Vendégségben

Tiszta ruhát készített nékem a székre.
Ünnepet ültünk este.
Hátát mostam előtte a forró vízben:
tiszta legyen a teste.

Akkoriban volt még, hogy egy zuhany alatt álltunk,
később sohasem máskor.
Parkettán, durva pokrócba takarva háltunk,
szívünk annyira lángolt.

Nagy takarónkat gyorsan a fejünkre húztuk:
véletlen ránk nyitottak.
Ijedelmünkön később jókat mulattunk -
ők is megértők voltak.

Szigetek az Óceánban

A percek néha álomlábon járnak,
az évek mégis elsüvítenek,
múlt időnkből csak emlékek állnak
ki, mint tengerből a szigetek.

Változó a múltnak óceánja.
Itt emelkedik, másutt apad;
egy szál virág a vízéből kiállhat,

de elfedheti a hegycsúcsokat.  

Lenn egész világ hallgat a mélyben,
titkokról a felszín sem fecseg.
Régi csúcs, ha fölmerül az éjben,
néha léted alapja recseg.

Szoktál-e ajándékot kapni?

Szoktál néha ajándékot kapni?
Hogyha nem, hát itt küldöm Neked,
ezt a rövid, csupán pár szótagnyi,
saját, személyre szóló versedet.

Kétségbe persze akkor se ess,
ha nem illetne meg, úgy gondolod,
hisz magánytól szíved még sebes
soha nem volt: elfogadhatod

mindig, amit egy jó barátod adhat,
legyen az csak egy csokor virág,
vagy pár sorban egy halvány gondolat:
néha szívünkben egy egész világ.

Lottó ötös (bökvers)

Ezt kihúzták, cseszd meg!
Tudnám, hova tettem
azt a rothadt szelvényt!
Csak nem elvesztettem!?

Na, még csak az kéne!
Ezt az átok pechet!
Egy ilyen eset is
csakis velem eshet!

Pedig úgy figyeltem!
Pedig úgy vigyáztam!
Olyan jól eltettem,
hogy meg nem találtam!

Tudom pedig, hogy most
megütöttem, végre
mind az öt nyerő szám
a fejembe vésve

évtizedek óta
várja azt a napot,
amikor egyszer majd
jó nagyot aratok.

Csak meglesz a szelvény,
ha ésszel keresem,
addig is a jövőm
fogom, megtervezem.

Nem szórom el a pénzt
semmi butaságra:
felhasználom létem
megjobbítására.

Hogyan is tehetném
mindezt okosabban,
mint, a gyerekeket
támogatom jobban?

Na ez is megvolna.
Nem sok még a híja,
jut belőle nékünk
szép családi házra.

Erre is kellene,
no, meg még arra is,
irigyek nem vagyunk,
osztunk még másnak is.

Ami megmarad még,
hát majd befektetem,
dolgozzon az a pénz!
Fialjon csak nekem!

Egy kicsit lecsípünk
még a maradékból,
körbe járni kéne
a világot abból!

Na megvan a szelvény!
Nézzünk csak utána,
mennyit is hoz nekünk
mindez a konyhára!

Tessék? Hogy mi? Mi van?
Hisz ez lehetetlen!
Ilyen nem volt soha!
Elképzelhetetlen!

Tizenhárom ötös?!
Hatvankilenc négyes?!
Összesen ez annyi...
Hisz ez nevetséges!

Na, ez is megvolna!
Újra itt a reggel.
Megyek a melóba,
oszt haza a stekszszel.

A többiről (nem a lottó ötösről)

Szeretlek - suttogtam egykor minden este,
mielőtt az álom szállt volna szememre.
Nem szeretlek többé! - szinte már "mantráztam",
hogy e szerelemtől szabadulni vágytam.
Pár hónapra rá már kétségbe is estem,
annyira hiányzott e meddő szerelmem.

Így gyötrődtem végig évek hosszú során,
mindig jött, akiért rajongtam, tán bután,
s enyhülést e vágyra senki, sosem hozott,
mindig vártam még egy újabb, szebb holnapot.

Így esett, hogy bár egy régi szombat éjjel
megajándékozott engem a reménnyel,
be kell mégis látnom most már, hogy vesztettem,
a nagybetűs Élet elhúzott mellettem.
Az egész gubanccal több bajom is akad;
egyik, hogy el kéne nyomni a vágyakat,
pedig nem is igaz, az, hogy hűtlen lennék,
ámbár szomorúan telnek el az esték,
ha nem foglalom le elmémet már mással,
és nem gyötröm tollam meddő versírással.

Pedig, ha kívülről néz reám más ember,
azt láthatja rajtam: szerencsém, mint tenger,
hiszen nagy családot neveltem fel, szépen,
kezem munkájának eredményeképpen.
Ha kívülről nézi életem más szeme,
bármit gondol rólam, ott egye a fene!
Én tudom csak, hogy mi is vezérel engem,
hogy' próbáltam abban maradni, mit kezdtem.

Csak azok az emlékek ne sajognának,
közepén, oly gyakran, sötét éjszakának,
mikor felriadok, s forgolódom egyre,
s nem jön álom újra lüktető szememre,
s egyre eszemben van az éveknek sora,
amikor még vágytam mind a szépre, s jóra,
amikor még hittem, én leszek az, aki
megmutatja másnak, hogyan is kell élni!

Mára e hitemből már semmi sem maradt,
kiöltem szívemből a régi vágyakat,
és csak egyet várok ettől a világtól:
ne vegyen el tőlem már többet, mint mástól!

Novemberi este

Ködben úszó villamosok:
világító akváriumok.
Megállók az utca-árban:
szigetek az óceánban.
Homályban világító monitorok:
nagyvilágra nyíló ablakok.
Egymás alá írt verssorok:
rímelő gondolat-párhuzamok.

Szűzhó

Fehér havon fekete fák.
Milyen kétszínű a világ!
Fejünk fölött varjú károg.
Szívünk már nem lobbant lángot.

Nem vagyok ninivei próféta

Én nem vagyok próféta, ki Ninivében átkot
szórhatna a városra, majd haragjában lángot
idézne a tetőkre, hogy égessen süvöltve
a világból örökre ki minden hitványságot.

Ezért halkan mondom csak, kinek füle van, hallja:
ez a nép már nem lesz nagyon sokáig oly marha,
hogy tovább is vezethessék urai a láncon,
amit nyakába maga vett egy tavasz délutánon.

Lógott már Budapesten néhány ember lámpán,
aki nem tudott megállni utána a lábán.
Pedig bűne nem is volt azoknak olyan sok,
mint amennyi a gazoknak már felhalmozódott.

Ezért aztán tyúkapók, hát ott bent az zsöllyékben
jól becsüljék meg magukat, vagy töröljük képen!
Még vörös kakas is szállhat országuk házára,
hogy az utcanépnek legyen egy kis vidámsága!

Epigon-lét

Pár hete már, a gondolat
csak egyre jobban zavar:
Margit szigeti fák alatt
nekem nem zörög avar.

Rímet írni ősz időben
talán ott nem illene.
Arany úgysem lesz a ködben,
bádogot egye fene!

Körúton, ha egy akácfán
hajnal tájt elrévedek,
vagy sétám egy mellék utcán
a Duna partra vezet,

megállok a Tisza parton,
Túrban mosni arcomat,
vagy nézem a Hortobágyon
a Kilenclyukú Hidat,

akármerre járhatok
és bármi jut az eszembe,
előttem már más is járt ott,
s megírta, versbe szedve.

Epigonként verset írni
- úgy tanultam - nem érdem.
Más gondolatát idézni
sajátodként: nagy szégyen.

Néha úgy nézek magamra:
én vagyok az a talján,
aki mályvát szagolgatva
ül márga gödör alján.

Mi az a kincs?

Némi megbecsülésre
Neked is szükséged van, hogy legyen,
ha arra az elismerésre
nem is számíthatsz, ami a szerelem.

Ha semmilyen értéked nincs,
amiért Téged szeretni lehet,
vajon mi lehet még az a kincs,
amiért megérdemelheted az életet?

Esti fürdőzés

Mellé suhantam,
hűvös volt a teste;
a víz alatt dideregve
már libabőrözött.

Felfelé zuhantam.
Odafent az este
bíbor fényében lebegve
egy madár körözött.

Hullámok hátán
vöröslő fény játszott,
a Nap már csak parázslott
a faágak között.

Csak néztem kábán.
Szemein is látszott,
nem leszek soká' most-már vágytól üldözött.

A Folyó novemberben

Teraszon állok a város felett.
A szél veri arcomba a permetet,
ami a szürke égből szitál -
rég volt, hogy véget ért a nyár.

Lábam alatt a folyó öreg.
Zavaros, piszkos barna víztömeg
hömpölyög, mint ezer éve már,
s partjain a nép tán egy csodára vár.

Pedig volt, hogy a partján élő nép,
amikor télidőn erős volt felszínén a jég,
azon népgyűlést tartott legott,
amelyen egy nagy király választatott.

A folyó most szürke és hideg.
Néha az őszi köd üli meg.
Esténként némán húz tova,
Nem úszik most már rajta korona.

Korona előtt úsztak egykoron
holttestek is e piszkos habokon.
A folyónak síkabb oldalán
estek a vízbe golyóval ütve át.

És ma a folyónak partjain
újra van, ki azt gondolja, megint,
talán kellene pár tucat golyó,
hogy vize legyen újra hullahordozó.

Kapcsolatok

Nem is tudom, mi közöm hozzá.
Igazából több semmi sem,
csak annyi, hogy eltöltöttünk pár tucat órát
egy drót két végén, csevegve, többnyire kedvesen.

Belezavarodtam akkor a szituációba,
hiszen nem történt még velem hasonló soha,
hogy valaki embernek nézett volna,
és nem azt látta: itt egy automata,
amin, ha jó helyen nyomjuk meg a gombot,
a megfelelő reakció kiváltható,
és, ha mégsem úgy működik, tehát elromlott,
könnyen cserélhető, és eldobható.

Túl sok az eldobható kapcsolat manapság,
legalábbis én így gondolom,
és túl kevés az igazi, meleg barátság,
ahogyan eddig tapasztalom.

Ámbár az is lehet, hogy erről így csak én gondolkozom,
és másoknak a kapcsolatokkal nincsen semmi baja;
ez csak annyit jelenthet, hogy sok volt a rossz tapasztalatom,
vagy azt, hogy bennem van valamilyen hiba.

Pedig nem csak tudom, de úgy is érzem:
kapcsolatok nélkül életünk csak értelmetlen lehet.
Önmagadban megélni meddő érdem;
csak másokkal együtt élhetsz teljes emberi életet.

Dágványban

Beleragadtam a Létbe.
Lehúz a gravitáció.
Szárnyalni kellene az égbe,
de nem megy a levitáció.

Létet dagasztunk hasztalan,
bakancsban a sarat.
Lelkünk szárnyalna és nyugtalan,
a lét koloncként lábunkra tapad.

A dágványból szabadulni
talán csak más által lehet,
ha nem akarsz belepusztulni,
míg saját utadat keresed.

Az utat te mutasd meg másnak,
ha nem találod a sárban helyed!
Ha valakit visszaadsz a világnak
a mocsárból, magadat is kivezeted.

Lábfájás

Egyre jobban fáj a lábam.
Vissza menni kellene
a sebészhez, ki a nyárban
már megnézte, mit tehet.

Mondta, hogy legyen rá gondom,
ha elszántam magamat,
egy-két nap, és végigvágja
ripsz-ropsz majd a lábamat.

Lassan el kell szánnom magam
rá, mert, hogyha nem megyek,
ödéma is lehet rajta,
s annak rossz vége lehet:

Fél lábbal és egy mankóval
sétálgatni még lehet,
ámde táncot ropni majdan
az már nehezebb eset.

Szívtelenül

Jó lenne tán szívtelennek lenni,
Akkor többé nem fájhatna semmi.
Nem hiányozna a szeretet,
nem fájdíthatná meg szívedet.

"Jól csak szívével láthat az ember."
Bánatot lát, véle, mint a tenger.
Mégis akad néha egy sziget,
hol remélhet még szeretetet.

Mégsem lehet szívtelennek lenni,
úgy nem lehet szívedből szeretni:
Ha nincs öröm soha szívemen,
mit sem érhet egész életem.

Gyöngyfüzér a ködben

Néha, mintha sűrű ködben járnék,
tapogatózom emlékek között.
Arcok derengnek föl: megannyi árnyék,
s nem látszik kapcsolat a homály mögött.

Pedig füzérként éltem fonalára
vagytok felfűzve mind, ti emberek,
kiket ismertem s egykoron szerettem,
vagy éltetek, és engem szerettetek.

Szigetek vagytok ti mind a végtelenben,
nincs is összefüggés sokszor köztetek:
csak a fonál, mi összekapcsol engem
véletek: a rég volt szeretet.

Betlehemes

Karácsony közeledtével sok társaságban készülnek fiatalok betlehemes játékkal. Egy népi betlehemes játék szövegével az alábbiakban nyújtok segítséget a készülődéshez:

Betlehemes

Mindenki:    Szabad betlehemezni?
Szabad!
Mindenki:           Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Pásztor1:           Hát az öreg hun marad? Gyere bé, öreg, gyere bé!
Öreg pásztor:    Nem megyek én, mert a füstölt kolbászt a nyakamba akasztjátok.
Pásztor2:           Dehogyis akasztjuk, dehogyis akasztjuk! Még, ha valaki akarná, akkor       
                          sem engednénk. Gyere bé, öreg, gyere bé!
Öreg pásztor:    Nem megyek én, mert a forró kalácsot a hónom alá dugjátok.
Pásztor3:           Dehogyis dugjuk, dehogyis dugjuk. Még, ha valaki akarná, akkor sem
                          engednénk. Gyere bé, öreg, gyere bé!
Öreg pásztor:    Nem megyek én, - na de mégis csak bejövök. Füstölt kolbászos, paszulyos,
                          paszomántos jó estét kívánok! Már én is itt vagyok. Cifra szűrömön a lyikek-
                          lyukak igen nagyok. Egész éjjel húzták-vonták, mégsem tudták elvenni tőlem a
                          farkasok. Lám, én már csak ilyen derék, öreg pásztor ember vagyok.
                          Tíz-húsz farkastól meg nem riadok, de csak egyet látok, rögtön elszaladok.
Pásztor1:           Ittál, öreg, ittál?
Öreg pásztor:    Itt állok. Hát aztán ettetek-e már?
Pásztor2:           Nem, öreg, nem, csak a csirkecombot nyalogattuk.
Öreg pásztor:    Hát aztán ittatok-e már?
Pásztor3:           Nem, öreg, nem, csak a kulacs nyakát szopogattuk.
Öreg pásztor:    Hát aztán aludtatok-e már?
Pásztor1:           Nem, öreg, nem, éppen most akartunk.
Öreg pásztor:    Hát akkor aludjunk!
…..
Angyalok:          Glória!
Pásztor2:           Hallod, öreg! Gomolya!
Öreg pásztor:    Bár csak a subám alá gurulna!
Angyalok hangosabban: Glória!
Pásztor3:           Hallod, öreg! Bagaria bőrcsizma!
Öreg pásztor:    Bár csak az enyém volna!
Angyalok énekelnek:
                          Betlehem kis falucskában
                          Karácsonykor, éjfél tájban
                          Fiú Isten ember lett,
                          Mint kisgyermek született.

                          Őt nevezték Jézuskának,
                          Édesanyját Máriának,
                          Ki pólyába takarta,
                          Befektette jászolba.

                          Az angyalok fenn az égben,
                          Mennyei nagy fényességben,
                          Zengették az éneket,
                          Dicsőség az istennek!
…..
egy kis angyal énekel:
                           Keljetek föl, pásztorok, pásztorok,
                           Mert nagy örömet mondok,
                           Ma született Jézusunk,
                           Rég óhajtott vígaszunk
.….
Angyalok mind kiabálva: Glóóóóriaaaa!
Pásztor1 álmosan: Hallod, pajtás? Angyaszólás!
Egy másik angyal csilingel 12-őt.
Pásztorok mind énekelnek:
                           Tizenkettőt ütött az óra,
                           Kelj fel, pajtás, nézz a csillagra!
                           Mert nagy ragyogás látszik,
                           Napfény csillaggal játszik,
                           Keljünk talpra!
énekelnek:
                           Pásztorok keljünk fel!
                           Hamar induljunk el
                           Betlehem városába,
                           Rongyos istállócskába.
                           Siessünk, ne késsünk,
                           Még az éjjel Betlehembe érhessünk.
                           Mi Urunknak tiszteletet tehessünk.
Énekelnek:
                           Ó, te áldott Jutka asszony, kelj fel az ágyadból!
                           Fiaidat, lányaidat költsd föl az álmukból!
                           Siessenek túrós, mákos, szilvás lepényt sütni,
                           Ha akarnak velünk együtt Betlehembe jönni.
                          
                           Szaladj, Bandi, a padlásra, fogj egy pár galambot!
                           Te meg, Marci, a pincében töltsd meg a kulacsot!
                           Egy kulacsot, egy palackot mézes borocskával,
                           Ha elmegyünk Betlehembe, úgysem vész az kárba,
                           Úgysem vész az kárba!
Pásztorok, és a nézőközönség is énekelnek:
                           Menjünk mi is Betlehembe,
                           Részt venni a nagy örömbe’,
                           Melyet mennyei atyánk
                           Árasztott az éjjel ránk!
….
Pásztorok  bandukolnak körbe-körbe, és énekelnek:
                           Csordapásztorok, midőn Betlehembe,
                           ||: csordát őriztek éjjel a mzőben,:||
                           Isten angyali jövének melléjük,
                           ||: nagy félelemmel telik meg ő szívük:||
Angyalok: énekelnek
                            Örömet mondok, nagy örömet néktek,
                            ||: Mert ma született a ti üdvösségtek. :||
Megérkeznek
letérdelnek
Öreg Pásztor: Édes, kis Jézuskám! Hiszen takaród sincs, pedig az egészség az a legnagyobb
                       kincs!Fogadd el, hát tőlem ezt a pásztor szűröm,Majd én az éjszakát nélküle is
                       tűröm.
Mindenki énekel (a nézők is):
                           Kirje, Kirje kisdedecske….
Énekelnek tovább:
                           Rossz a Jézus kis csizmája…
Énekelnek tovább:
                          Idvezlégy, ó Jézuska…
(vagy 3 más, ismert betlehemest)
Fölállnak.
A pásztorok regölnek:
                          Adjon az Úristen ennek a gazdának
                          Száz mérő búzát, száz hektó rozsot,
                          Tele pincét, kamarát,
                          Sok kövér marhát
                          Adjon az Úristen!...

A szereplők meghajolnak: Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Köszöntő

Mondanám, hogy áldjon meg az Úr, ha lenne.
Fejed fölé védőn tenyerét terjessze!
Óvó tekintetét Rólad ne tévessze,
nagy örömeidben teljesedjék kedve!

Ne érjen éltedben többé semmi bánat,
Öröm és vigasság találtassék Nálad!
Légyen életedben tengernyi szeretet,
éljed boldogságban végig életedet!

Ne mondjátok nekem!

Ne mondjátok nekem azt, hogy én jó vagyok!
Mert, ha én vagyok a jó, világunk gonosz.
De, hogyha a jókhoz, a világ sem rossz,
életed lesz jobb neked, ha én vagyok rossz.

Én, tudom, hogy rossz vagyok, bár jóra vágytam;
mikor a jót kerestem, rosszat találtam.
Jó, hogy én vagyok a rossz: viszem nehezét,
máshoz talán így lesz jobb ez a földi lét.

A csavargó

Mikor három reklámszatyrát ülésre teszi,
és rongyos télikabátját megszellőzteti,
a kis kör, mi körötte volt, nagyobbra tágul,
egyik-másik finnyás utas majdnem elájul.

Félhangosan mormog ott egy szemüveges úr,
néha idegesen, kézzel a hajába túr.
Odébb egy hölgy haja helyén narancs pamaccsal
nyüstöli a párját halkan ilyen szavakkal:

"Valamit már tényleg tenni kéne ezekkel,
Béla! Otthonról az ember nem is mehet el.
Mindenhova odapiszkít, s milyen a szaga!
Ki kellene toloncolni még az éjszaka!"

Szürke, piszkos, nagy szakállát rázza hirtelen
a csavargó, feje búbját vakarja csendesen.
Háta mögött az ülésen kicsi gyermek ül,
édesanyja ölében mesében elmerül.

A szakállas nejlon szatyrába csak belenyúl,
hátrafordul, hirtelen minden elnémul.
Nagy celofán csomag piroslik a kezében,
mellé kötözve aranyág, szépen, rendesen.

Tudom, - szól az öreg -, egész évben jó voltál.
És, hogy mindig az is maradj, most találkoztál
velem és én neked adom ezt a csomagot,
de már megyek is tovább, mert várnak még mások.

Megnyomja a jelzőgombot a kapaszkodón,
a busz megáll és ő leszáll, nem hivalkodón.
Ajtó szisszen, indulunk, a kocsira csend száll:
nem egy angyal járt erre most: csak a Mikulás.

Mikulásvárás

Ma estére nem jön hozzád el a Télapó.
Nem lesz kis cipődben dió, cukor, mogyoró.
Jövőre, hogyha nagyobb, és jobb is leszel,
talán eljön hozzád is, és veled énekel.

Lehet, hogy a szánja törött, vagy ő is beteg,
nem találta meg az utat, nagyok a hegyek.
Nincs elég hó kint az utcán, nem csúszik a szán,
északon, fenn Finnországban hófúvás van tán.

Ne haragudj reá kincsem, hiszen jót akar,
nem tud mindenkihez menni, ahol nagy a baj.
Most, hogy az este eljött, keresek még fát,
hogy fürdéshez befűtsem a kicsi kályhát.

Fürdés után bebújunk majd a dunyha alá,
Mesélek a Mikulásról, még majd jó soká,
amíg el nem alszol végül te is csendesen,
hogy a két almát cipődbe mégis betegyem.

Antihérosz

Soha sem voltam még istenek asztaltársa,
eddig héroszok útitársául se szegődtem.
Életemet mindig csak kis szobámban,
annak négy fala közt, családi körömben éltem.

Soha sem kellett még a szabadságért
küzdenem eddig, úgy, mint antik hősnek,
de, ha egyszer egy diktátor ellen majd fölkel a nép,
azt hiszem, ott leszek én is, míg csak meg nem ölnek.

Hajnali magány

Ha hajnalban fölébredek,
és keserűen írok,
ne zavarjon benneteket,
hogy "már megint sírok"!

Az éji csendben az egyedüllét
igencsak vigasztalan,
és verseim suta rímeit
lejegyeznem tán hasztalan.

De, ha egy ember is akad,
aki verseimen elgondolkodott,
a világnak már többet is adtam,
mint sok más embertől kapott.

Barátság

Az ember barátját meg nem bántja.
Piszkálja, csipkedi viccel vele,
ha életében szükséget látna,
fut segíteni, mert ő mindene.

Véle örül sikerének,
bánatában megosztozik,
asztalához hívja, ha éhes,
ővele együtt falatozik.

Ha az élet elsodorja tőle,
hiába, hogy rá már megorrolt,
el nem tagadja többé mégsem,
hogy egykoron barátja volt.

Üzenet

Én mindig is tudtam, hogy ez lesz a vége:
egyedül alszom majd éveken át.
Nem várhatok majd hű szeretőre;
így magamra zárom szobám ajtaját.

Én azt hiszem, egyszer egy tölgy erdőben
gödröt ás majd a két kezem,
belekiabálom, miért került engem
a szerelem, és beletemetem,

vagy kimegyek egy szilfa ligetbe,
fölveszek ott egy falevelet,
ráírom és szélnek eresztem
majd ugyanezt az üzenetet.

Odüsszeusz

Szkülla s Karibdüsz közt vergődöm.
Szkülla emészti életem,
Karibdüsz zúgó örvényét
közelíteni sem merem.

Tovább hajózni képtelenség,
visszafordulni nem lehet,
de hogyha átérünk valaha még,
fülembe viaszt ne töltsetek!

Kötözzetek az árbochoz engem,
és bárhogyan is sikoltozom,
ne lazítsatok majd kötésemen,
csak cápa vigadna halálomon!

Dunaparton

Álltam a parton, a vizet néztem,
ahogy lassan folyt a lábam előtt.
Mikor egy ág elúszott, ráeszméltem:
más pedig ült már itt azelőtt.

Ahogy a folyót néztem, eszembe jöttek
az ismert, híres verssorok,
idézve őket azt is felidéztem,
honnan jöttem, ki is vagyok.

Én magyar vagyok,  bár nevem régi:
öregebb talán, mint nemzetem,
de ezen a földön születtem élni,
és magyarul írom verseimet.

Ha kitagad engem népem fele,
mert másként látom az életet,
kevesebb lesz a maradék vele,
mint ha vélük tovább megyek.

Én mindig hittem az igazságban,
bár ritkán adatott meg nekem,
és ha epét érzek egy társalgásban,
az ajtót mögöttem beteszem.

Én megtanultam, hogy jövőmet
saját kezemmel építem,
és bárhogy' is élek, a méltóságból
egy fokon túl soha nem engedtem.

Aki itt akar élni, megosztva vélem
kenyerem, életem s verseimet,
az fogadja el, hogyha másként nézem,
mint ő látja az életet!

Társasjáték

Hiába gyűjtöd a bélyeget,
ez meddő játék önmagában.
Hiába éled az életed,
ha nincs, aki várjon az éjszakában.

Az élet társas játék,
ezt nem lehet egyedül játszani.
A nyeréshez kevés a szándék,
itt nem elég szépnek látszani.

Hiába gondolod magadról,
hogy szeretnek téged az emberek.
Hiába minden akkor,
ha pont az az egy nem szeretne meg.

Az élet kegyetlen játék,
itt nem elég jónak látszani.
A nyeréshez kevés a szándék,
de boldogságra kell játszani.

Hiába írod a verseket,
ha továbbra nem látsz önmagadtól.
Hiába van öt gyermeked,
ha évek óta egyedül alszol.

Az élet nehéz játék,
itt nem elég okosnak látszani.
A nyeréshez kevés a szándék,
és halálig kell játszani.

Hétköznapi reggel

Az éjszaka lassan reggelbe fordul.
A házak fölött már dereng az ég.
A sarkon túl egy fék csikordul,
a konyhában lámpa világít még.

Fejemben jár az éjjeli álmom,
míg ruhámat gyorsan magamra veszem.
Kenyeret szelek, a kávét várom,
mosakszom, hamar megreggelizem.

Máris megyünk. A munka nem várhat.
Indul a vonat, sietni kell!
Nincs időd rá, hogy lógasd a lábad.
Életed végül így rohan el.

Valóság és képzelet

Valóság, és képzelet: egymásra találnak.
Életed csak szép lehet, hogyha párban járnak.
Képzeleted valóságból épít homokvárat.
Elmossa azt víz a partról, ha a szél föltámad.

Létünk öreg kocsmájában kaptál te is korsót:
valóságot mértek bele, képzeletet habzót.
Habja folyton átalakul: való lesz belőle,
de, ha felrázod, majd megint habja nő az égre.

Vigyázz, mit teszel!

Vigyázz nagyon, hogy mit teszel,
hisz életed olyan rövid,
nem lesz időd, ha vétkezel,
még helyrehozni vétkeid!

Szeretve éld az életed,
a Semmit így vered csak át,
szerelem nélkül semmivel
sem győzöd le a zord halált!