A csavargó

Mikor három reklámszatyrát ülésre teszi,
és rongyos télikabátját megszellőzteti,
a kis kör, mi körötte volt, nagyobbra tágul,
egyik-másik finnyás utas majdnem elájul.

Félhangosan mormog ott egy szemüveges úr,
néha idegesen, kézzel a hajába túr.
Odébb egy hölgy haja helyén narancs pamaccsal
nyüstöli a párját halkan ilyen szavakkal:

"Valamit már tényleg tenni kéne ezekkel,
Béla! Otthonról az ember nem is mehet el.
Mindenhova odapiszkít, s milyen a szaga!
Ki kellene toloncolni még az éjszaka!"

Szürke, piszkos, nagy szakállát rázza hirtelen
a csavargó, feje búbját vakarja csendesen.
Háta mögött az ülésen kicsi gyermek ül,
édesanyja ölében mesében elmerül.

A szakállas nejlon szatyrába csak belenyúl,
hátrafordul, hirtelen minden elnémul.
Nagy celofán csomag piroslik a kezében,
mellé kötözve aranyág, szépen, rendesen.

Tudom, - szól az öreg -, egész évben jó voltál.
És, hogy mindig az is maradj, most találkoztál
velem és én neked adom ezt a csomagot,
de már megyek is tovább, mert várnak még mások.

Megnyomja a jelzőgombot a kapaszkodón,
a busz megáll és ő leszáll, nem hivalkodón.
Ajtó szisszen, indulunk, a kocsira csend száll:
nem egy angyal járt erre most: csak a Mikulás.