Van, aki mással is képes győzni, ám ez keveseknek adatik meg: azt hiszem, az igazi győzelem a halál fölött az, ha sokáig (=nemzedékeken át) emlékeznek valakire. De a Bölcsek Köve nincs nálam.
Senkit nem akarok megbántani , de ebben az ügyben én - különösen jelenleg - semmi mást nem látok, mint a mindenkori hatalom manipulációs eszközét. Volt nekem hitem - ugyan nem abban, amit errefelé hitnek szoktak nevezni -, de valahol út közben (majdnem teljesen) lekopott rólam. Vagy kiderül az írásaimból, vagy nem. Ha nem, akkor nem tudok írni. Az ember csak akkor nem keres más életet, ha már nem él, csak nem mindig nevezi más élet keresésének.
Ami fantázia, az is a valóságból származik. Ami a valóság, azt megpróbálom szublimálni. Ez itt a lap tetején nem fantázia. Az orgyilkos nem valóság, a koldusok a kapualjban nem fantázia. A parkbeli séta valóság,a táncos valóság. A szeretni valóság, a temető valóság. Soha nem voltam artista, bár gyerekkoromban szertornáztam egy rövid ideig. Valóban szerettem volna űrhajós lenni, és a Föld mélyére eljutni. Néha valóban értelmetlennek tűnnek dolgok, és néha valóban kiütve érzi magát az ember, bár nem mindig bokszkesztyűtől. Részt vettem katonai kiképzésen, ami akkor ott valóság volt. Lehetséges, valóban, hogy egyszer fa nőjön a szívemből, bár akkor sem az égig. Most akkor ez valóság vagy képzelet? A kubikost ismertem, dolgoztam vele együtt, nem is tudom, valóság volt-e vagy álom, olyan régen volt, mint más dolgok is. A hajléktalan valóban meghalt, bár nem a kapunk alatt (ezt nem is állítja a vers sem), hanem kórházban. Csavarogtam gyerekkoromban én is, és bozótot is irtottam nemrégiben. Soha nem folytattam videón on-line sztriptízt, itt a multiplyon viszont viszonylag gyakran az elmúlt bő fél évben, írásban. Akkor ez most fantázia, vagy valóság? Volt érettségi találkozónk az ősszel, és egy másik életben minden másképp lenne, ez is igaz. Időnként felébredek hajnalban, de soha nem ültem még hintaszékben tornácon. A pokol tornácán már éreztem magam. Valóban kellett már nagytakarítást végezni, alighanem azzal máig adós vagyok. Nem folytatom. Úgy gondolom, relég jól eldönthető, mi a "valóság" (és annak melyik szintje) és mi a "fantázia" ezekben az írásokban, és néha talán még az is világos lehet, hogy a "fantázia" hogyan kapcsolódik a valósághoz, bár időnként próbálok ez ellen tenni. Volt régmúlt katona karácsony, számomra is. Nem futottam bele ámokfutóba az utcán (még eddig) magam sem váltam azzá.Hipertemplomba én is járok, szó szerint ezt is írtam, és utat is tévesztettem már. Persze kérdés, hogy az "utat" hogyan értjük. Természetesen soha nem voltam négy lábú, növényevő patás állat igába fogva, tehát akkor ez nem valóság? Soha többé nem láttam a harmincnégy évvel ezelőtti lányt, még a Körtéren, lobogó kabátban, messziről sem. A Normafánál viszont akkor jártam, amikor a verset írtam (azzal literálisan egyazon időben: ott írtam). Volt(ak) van(nak) és lesz(nek) is, remélem aki(k) fontos(ak) nekem. Mégy eddig egyetlenegy éjjelen sem haltam meg hajnali egy körül, mint ahogyan szó szerint még soha nem is támadtam föl: szerencsére még nem kellett eddig újraéleszteni. Még nem álltam őrposzton várfokon, valószínűleg soha nem is fogok. A villamoson valóban állandőan üvöltözik egy-két barom a bunkofonon. Virágot soha nem neveltem, ami volt otthon, nálunk az is mindig hamar kidöglött. Valóban szerettem volna egy barátnőt, még tizenöt évesen - és itt valóban barátságról szólt volna a dolog, engem nem zavart, hogy más udvarolt neki, sőt, amennyire tudom, őt sem, az udvarlóját viszont nagyon, hogy velem is szóba állt. Van egy kis belső udvar a bérházak között, ahol szeptember vége felé még valóban zöldben álltak a fák, és a borostyán sem sárgult az - ablakommal nem egészen szemben lévő - tűzfalov. A bádog eresz nem szakadt le róla, most megnéztem: soha nem is volt a tetején, és, bár van a házban macska, nyávogni nem nagyon hallottam. Tényleg milliós nagyvárosban élek, és valóban ismerek hangjáról egy villamosvezetőt, találkozom majd minden reggel az iskola igazgatóval, aki előre köszön - illetve versengünk, ki köszön a másiknak előre. Egy időben köszöntem egy utcaseprőnek is, aki azóta eltűnt onnan, ahol minden reggel dolgozott. Menjek még visszafelé?
Azzal se győzöd le...
VálaszTörlés:) sajnos nem győzhetsz, de igyekezni kell :)
VálaszTörlésMár hogyne győznéd: az élet trükkjével: az utódokkal.
VálaszTörlésEgy kicsit csóváltam a fejem, ha ez válasz ;))
VálaszTörlésIgen, vannak akik azzal győzik le.
VálaszTörlésVan, aki mással is képes győzni, ám ez keveseknek adatik meg: azt hiszem, az igazi győzelem a halál fölött az, ha sokáig (=nemzedékeken át) emlékeznek valakire.
VálaszTörlésDe a Bölcsek Köve nincs nálam.
Hogyha hinni tudnál ragyogna rád csoda
VálaszTörlésTöbbé már nem keresnél más életet soha
Senkit nem akarok megbántani , de ebben az ügyben én - különösen jelenleg - semmi mást nem látok, mint a mindenkori hatalom manipulációs eszközét.
VálaszTörlésVolt nekem hitem - ugyan nem abban, amit errefelé hitnek szoktak nevezni -, de valahol út közben (majdnem teljesen) lekopott rólam. Vagy kiderül az írásaimból, vagy nem. Ha nem, akkor nem tudok írni.
Az ember csak akkor nem keres más életet, ha már nem él, csak nem mindig nevezi más élet keresésének.
Van benne igazság..
VálaszTörlésDe tőlük függetlenül is lehet hinni
Nem lehet tudni a verseidből, hogy mi a valóság és mi a fantázia szüleménye
VálaszTörlésAmi fantázia, az is a valóságból származik. Ami a valóság, azt megpróbálom szublimálni. Ez itt a lap tetején nem fantázia.
VálaszTörlésAz orgyilkos nem valóság, a koldusok a kapualjban nem fantázia. A parkbeli séta valóság,a táncos valóság. A szeretni valóság, a temető valóság. Soha nem voltam artista, bár gyerekkoromban szertornáztam egy rövid ideig. Valóban szerettem volna űrhajós lenni, és a Föld mélyére eljutni. Néha valóban értelmetlennek tűnnek dolgok, és néha valóban kiütve érzi magát az ember, bár nem mindig bokszkesztyűtől. Részt vettem katonai kiképzésen, ami akkor ott valóság volt.
Lehetséges, valóban, hogy egyszer fa nőjön a szívemből, bár akkor sem az égig. Most akkor ez valóság vagy képzelet? A kubikost ismertem, dolgoztam vele együtt, nem is tudom, valóság volt-e vagy álom, olyan régen volt, mint más dolgok is.
A hajléktalan valóban meghalt, bár nem a kapunk alatt (ezt nem is állítja a vers sem), hanem kórházban. Csavarogtam gyerekkoromban én is, és bozótot is irtottam nemrégiben.
Soha nem folytattam videón on-line sztriptízt, itt a multiplyon viszont viszonylag gyakran az elmúlt bő fél évben, írásban. Akkor ez most fantázia, vagy valóság?
Volt érettségi találkozónk az ősszel, és egy másik életben minden másképp lenne, ez is igaz. Időnként felébredek hajnalban, de soha nem ültem még hintaszékben tornácon. A pokol tornácán már éreztem magam. Valóban kellett már nagytakarítást végezni, alighanem azzal máig adós vagyok. Nem folytatom. Úgy gondolom, relég jól eldönthető, mi a "valóság" (és annak melyik szintje) és mi a "fantázia" ezekben az írásokban, és néha talán még az is világos lehet, hogy a "fantázia" hogyan kapcsolódik a valósághoz, bár időnként próbálok ez ellen tenni.
Volt régmúlt katona karácsony, számomra is. Nem futottam bele ámokfutóba az utcán (még eddig) magam sem váltam azzá.Hipertemplomba én is járok, szó szerint ezt is írtam, és utat is tévesztettem már. Persze kérdés, hogy az "utat" hogyan értjük.
Természetesen soha nem voltam négy lábú, növényevő patás állat igába fogva, tehát akkor ez nem valóság? Soha többé nem láttam a harmincnégy évvel ezelőtti lányt, még a Körtéren, lobogó kabátban, messziről sem. A Normafánál viszont akkor jártam, amikor a verset írtam (azzal literálisan egyazon időben: ott írtam).
Volt(ak) van(nak) és lesz(nek) is, remélem aki(k) fontos(ak) nekem. Mégy eddig egyetlenegy éjjelen sem haltam meg hajnali egy körül, mint ahogyan szó szerint még soha nem is támadtam föl: szerencsére még nem kellett eddig újraéleszteni. Még nem álltam őrposzton várfokon, valószínűleg soha nem is fogok. A villamoson valóban állandőan üvöltözik egy-két barom a bunkofonon. Virágot soha nem neveltem, ami volt otthon, nálunk az is mindig hamar kidöglött. Valóban szerettem volna egy barátnőt, még tizenöt évesen - és itt valóban barátságról szólt volna a dolog, engem nem zavart, hogy más udvarolt neki, sőt, amennyire tudom, őt sem, az udvarlóját viszont nagyon, hogy velem is szóba állt. Van egy kis belső udvar a bérházak között, ahol szeptember vége felé még valóban zöldben álltak a fák, és a borostyán sem sárgult az - ablakommal nem egészen szemben lévő - tűzfalov. A bádog eresz nem szakadt le róla, most megnéztem: soha nem is volt a tetején, és, bár van a házban macska, nyávogni nem nagyon hallottam. Tényleg milliós nagyvárosban élek, és valóban ismerek hangjáról egy villamosvezetőt, találkozom majd minden reggel az iskola igazgatóval, aki előre köszön - illetve versengünk, ki köszön a másiknak előre. Egy időben köszöntem egy utcaseprőnek is, aki azóta eltűnt onnan, ahol minden reggel dolgozott.
Menjek még visszafelé?
"semmivel sem győzöd le a zord halált"....nem is akarom.
VálaszTörlésEz egy önálló írásként is megállná a helyét.
VálaszTörlésÉrtem. Azt hiszem.
VálaszTörlésAz jó. Azt hiszem. ;-)
VálaszTörlés