József Attila

József Attila, tényleg elhihetnéd végre, hogy szeretlek.
Én nem anyámtól, hanem apámtól örököltem ezt a szeretetet,
- aki attól vált hitetlenné,
hogy a pap megpofozta, mikor elrontotta a ministrálást,
meg, hogy a soproni szemináriumban kicsúfolták a társai,
mert neki csak egy inge volt, amit minden este kénytelen volt tisztára mosni, hogy , másnapra legyen,
és ennek a csúfolásnak a hatására aztán úgy otthagyta az egészet, hogy inkább harminc kilométert gyalogolt hazáig, -
ami szeretetet az elmúlt, mintegy harmincöt évben
folytonosan tartottam ébren,
azzal, hogy kedvenc verseimet
mind - na jól van, többnyire -
a tieid közül válogattam.

Nemrégiben elhánytam - vagy elveszítettem -
azt a verses kötetedet,
amiben az összes versed volt egybe gyűjtve.
Igazából ez nem lehetne olyan nagy csapás,
hiszen bármelyik könyvesboltban - na jó, a többségükben -
beszerezhetek egy másikat
- el sem hinnéd! -
sőt, olyat is vehetek ma már,
ami teljesebb, és szöveghűbb eredeti kézirataidhoz,
mint az a kiadás volt,
amit még apámtól kaptam,
és most - valamikor mostanában - elveszítettem.

Csakhogy nagyon a szívemhez nőtt
ez a gyűjteményes köteted.
Nekem ez a kötet: szedésformája,
tördelése,
papírjának illata, kötésének tapintása
jelenti a benne lévő verseken túlmenően:
           József Attila.
Ha nem kerül elő, soha nem kaplak már vissza téged sem
ugyanolyan formában többé.