2010. november 12., péntek

József Attila


József Attila, tényleg elhihetnéd végre, hogy szeretlek.
Én nem anyámtól, hanem apámtól örököltem ezt a szeretetet,
- aki attól vált hitetlenné,
hogy a pap megpofozta, mikor elrontotta a ministrálást,
meg, hogy a soproni szemináriumban kicsúfolták a társai,
mert neki csak egy inge volt, amit minden este kénytelen volt tisztára mosni, hogy , másnapra legyen,
és ennek a csúfolásnak a hatására aztán úgy otthagyta az egészet, hogy inkább harminc kilométert gyalogolt hazáig, -
ami szeretetet az elmúlt, mintegy harmincöt évben

folytonosan tartottam ébren,
azzal, hogy kedvenc verseimet
mind - na jól van, többnyire -
a tieid közül válogattam.

Nemrégiben elhánytam - vagy elveszítettem -
azt a verses kötetedet,
amiben az összes versed volt egybe gyűjtve.
Igazából ez nem lehetne olyan nagy csapás,
hiszen bármelyik könyvesboltban - na jó, a többségükben -
beszerezhetek egy másikat
- el sem hinnéd! -
sőt, olyat is vehetek ma már,
ami teljesebb, és szöveghűbb eredeti kézirataidhoz,
mint az a kiadás volt,
amit még apámtól kaptam,
és most - valamikor mostanában - elveszítettem.

Csakhogy nagyon a szívemhez nőtt
ez a gyűjteményes köteted.
Nekem ez a kötet: szedésformája,
tördelése,
papírjának illata, kötésének tapintása
jelenti a benne lévő verseken túlmenően:
           József Attila.
Ha nem kerül elő, soha nem kaplak már vissza téged sem
ugyanolyan formában többé.


15 megjegyzés:

  1. majd ha "találkoztok"kérj tőle egy másikat...azt majd közösen olvassátok.

    VálaszTörlés
  2. Az már nem lesz ugyan az!:( Úgyhogy keresd:))

    VálaszTörlés
  3. valakinek kölcsönadtad,és "elfelejtette"visszahozni...:(

    VálaszTörlés
  4. Biztos atomjaira esett szét, olyan sokat forgatta a kezében:-))

    VálaszTörlés
  5. Fene tudja... Egy biztos: ezt nem a "veszíts el egy könyvet" mozgalomban hagytam el.

    VálaszTörlés
  6. És úgy már találtál vagy hagytál könyvet, pl. padon, buszon, stb.?

    VálaszTörlés
  7. Találni nem találtam, de hagytam el. Leonhard Franknak a "Haramiák Bandája" című kisregényét pár éve a villamoson. Soha senki nem jelölte be a weboldalon, pedig volt egy nyomkövető weboldala az "elvesztett" könyveknek, én meg minden szükséges információt beleragasztottam.

    VálaszTörlés
  8. Valszeg olyasvalaki találta meg, aki nem szokott netezni.

    VálaszTörlés
  9. Kézenfekvőnek tűnik. (Nem is számítottam rá.)

    VálaszTörlés
  10. én sosem olvasok..rühellem...de volt egy könyvem amit nagyon
    sajnálok..az volt a címe "Havasi történetek"...ismered?

    VálaszTörlés
  11. Nem rémlik. Tamási Áronra asszociáltam, (esetleg az új rezsim üdvöskéjére a Wass Albertre).

    VálaszTörlés
  12. nagyapámé volt, ő onnan származott.

    VálaszTörlés
  13. Na tessék! Kifelejtettem, pedig ismerem a nevét.

    VálaszTörlés

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.