Egy estén két kilót fogyott.
Mikor felállt, a prímás neki húzta:
Mindig kicsapta a pontos zárlatot.
Nem is volt párja, aki jobban járta,
Vagy versenybe szállhatott vele.
Ha lába mozdult, minden száj tátva:
A tánc volt az ő istene.
A lány, akit fölkért, bárki lánya,
Előre boldog lehetett:
a páros táncban nem akad lába;
mindig biztosan vezetett.
Ha a förgetegben mások kidőltek,
ő mindig utolsó maradt,
a zene gyorsult, a lélek kicsordult:
szinte már szálltak a mennyezet alatt.
Ha véget ért a táncos este,
s a prímás elhúzta a Rákóczi Indulót,
kapta kabátját, és búcsút intve,
szépen, csendesen hazaballagott.
Vajon kiről szól???
VálaszTörlésValami ideális táncosról, aki mindig kicsapta a pontos zárlatot :-), és akit a többiek egy kicsit irigységgel vegyes csodálattal néztek: "hogy a fenébe tud ez ilyen elegánsan és pontosan táncolni, mikor én majd megszakadok, és csak összeakadnak a lábaim?"
VálaszTörlésJó lett volna így táncolni.
Persze, hogy rólam. :-D "picit" idealizálva
Tudtam:-)
VálaszTörlésEgy ilyen este jön rá az ember, hogy az emberi élet bizony akkor is anyagi, mikor ideális. Tudod, milyen büdös tud lenni az átizzadt ruha egy három órás táncház után? :-) És milyen kellemetlen januárban fél tizenkettőkor kimenni a vizes ingben még pulóverben és télikabátban is a mínuszokba! Egy idő után törölközőt, és váltás inget vitt magával mindenki.
VálaszTörlés:-))
VálaszTörlés