Dunaparton

Álltam a parton, a vizet néztem,
ahogy lassan folyt a lábam előtt.
Mikor egy ág elúszott, ráeszméltem:
más pedig ült már itt azelőtt.

Ahogy a folyót néztem, eszembe jöttek
az ismert, híres verssorok,
idézve őket azt is felidéztem,
honnan jöttem, ki is vagyok.

Én magyar vagyok,  bár nevem régi:
öregebb talán, mint nemzetem,
de ezen a földön születtem élni,
és magyarul írom verseimet.

Ha kitagad engem népem fele,
mert másként látom az életet,
kevesebb lesz a maradék vele,
mint ha vélük tovább megyek.

Én mindig hittem az igazságban,
bár ritkán adatott meg nekem,
és ha epét érzek egy társalgásban,
az ajtót mögöttem beteszem.

Én megtanultam, hogy jövőmet
saját kezemmel építem,
és bárhogy' is élek, a méltóságból
egy fokon túl soha nem engedtem.

Aki itt akar élni, megosztva vélem
kenyerem, életem s verseimet,
az fogadja el, hogyha másként nézem,
mint ő látja az életet!