Eltévedve

Émelygek a boldogtalanságtól.
Szívem szorítja, és torkon ragad.
Gyógyulást hiába várnék mástól,
hogy ő oldja meg majd gondjaimat.

Éjszakánként felriaszt egy álom,
csak forgolódom hosszan, nyugtalan,
visszanézve éles fényben látom:
mit eddig éltem, mily haszontalan.

Egyszer régen utat tévesztettem
sűrű erdő kellős közepén.
Nincs, ki kézen fogva kivezessen,
visszafordulni már nincs remény.

Néhanapján elhiszem magamnak,
hogy más is jön az utamon velem:
körülöttem útitársak vannak,
de nem találom körükben helyem.

Jó lenne, ha elhihetném újra,
hogy ez a jó út, mi haza vezet,
visszanézvén ott a megtett útra
majd másként láthatnám az életet.