Egy dög hevert az útpadkára vetve,
hol megütötte egy költő szemét.
Hogy rátekintett a bomló tetemre,
egy versbe foglalta szerelmesét.
Arról írt, hogy elmúlik az élet,
s nem marad utána, csak mocsok,
de még itt vagyok és amíg élek,
jól teszem, ha szépet álmodok.
Mert hiába lesz testünk hasonló
egy bomló ebtetemhez egykoron,
szellemünket nem vájhatja holló,
belőlünk, ha testünk ócska rom,
ki: életünk nem csak földre hulló,
rothadó levél az avaron.
Hogy mi marad utánunk, mikor már nem leszünk, sosem tudjuk meg. Hasonlóképpen van a gyereknevelés, az ember azt hiszi, reméli, hogy jól csinálja, igaz, az mondjuk legalább kb. 20 év múlva kiderül, hogy jól neveltünk-e.
VálaszTörlésJó ez a versed is, Joe, gratulálok hozzá!
Dehogy nem tudjuk meg!! Nézd csak a Dr Csont sorozatot:-))
VálaszTörlés