Én boldogabb életet...

Én boldogabb életet álmodtam magunknak,
mint ami a részünkül jutott.
Úgy hittem, ha eljön majd a holnap,
elfelejthetünk majd minden tegnapot.

Mára sokkal fontosabb lett mindaz,
mit tegnapjainkból megismerhetünk,
megtanulni, mit hoz majd a holnap;
megvédeni saját gyarló életünk.

Húsz év telt el a nagy hátraarc óta.
Sok változott, semmi sem nagyon.
Már megint csak úgy szól a nóta,
mint egykoron, innen a Berlini Falon.

Aki tudott, mára fordított már
néhányat esőköpönyegén,
így lett a többségből fülkeforradalmár,
s így maradt meg mind a sok szegény.

Valamit mi nagyon elrontottunk,
amikor még nyitva állt az út.
Hibákat hibákra halmoztunk,
s szépnek hittünk eszmét, ami rút.

Elnyomásból sosem lesz szabadság,
annak sem, aki az elnyomó.
Munka nélkül nem támad gazdagság.
A kényszermunka semmire való.

Nem mindegy, hogy fényes szelek fújnak,
vagy körmenetnek kántálása száll,
hogyha ma is csak egyazon úrnak
szolgál, aki nincstelen szamár?

Gondold meg, te nincstelen, te munkás,
mit szónokol megint a Vezér!
Faltól falig foglald el az utcát,
mert holnapra elfogy a kenyér!