az öreg, elgyötört bohóc.
Annyit mulattatott már minket,
torkában most mégis gombóc.
A zsivajgó gyermekhad, lám, elment.
Maradt a keserű magány.
Nem kíván már elérhetetlent,
egy képet néz kocsija falán.
Azt az egykori artistanőt
ábrázolja a fakó plakát,
aki a porondra hívta őt,
megborzolni vörös haját,
mielőtt trapézra, égbe,
a kupolába szállt:
"Itt várj reám, te fircsa, édes,
veres hajú betyár!"
Rég volt, hogy utoljára történt,
húsz év is telt azóta már.
Egy ünnepi vasárnap estén
teste földre, lelke a fellegekbe szállt.
Haját borzolta volna újra,
de a bohóc nem volt jelen:
a műsorból aznapra elhívta
egy új és forró érzelem.
Másnap a fűrészporban
a légtornász szám helyett
fehérre festett bóhóc ejtett
vigasztalan, súlyos könnyeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.