2012. október 15., hétfő

Kifáradva



Egyedül érzem magam,
az élet céltalan.
Az ifjúság, a boldogság
már olyan messze van.

Eltelt az idő,
fogy a levegő.
Életemből messze szállt
az alkotó erő.

Nem találok mást,
csak a versírást,
hogy megjelöljem létemet,
e földi utazást.

Az élet nem kemény,
De nincs sehol remény.
Érkeztem a semmiből,
lassan visszatérek én.

Ha az éjszaka lehull,
és csillag majd nem gyúl,
a mély barázda arcomon
végleg elsimul.

Tétova a Lét,
és oly kicsiny a tét,
hisz’ milliárdnyi lélek éli
gyarló életét.

Ha a szinusz kisimul,
és a fény sötétbe hull,
csak a Semmi üres csöndje vár,
álmainkon túl.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.