Lenn, a parton sétáltam az este.
Széllel kergetőztek a játszi habok,
és, hogy felidéződött bennem teste,
eszembe villant az is, hogy meghalok.
Régen értem: rám a semmi vár csak,
ahogy nyitottam, lezárom majd szemem,
Nem lehet több, egy a vágyam: bárcsak
örömmel élném röpke életem.
A napkorong a víz alá szállt végre,
a szél elállt, a tükör még csillogott,
s emlék ködén át két szemébe nézve
újra láttam az ezernyi csillagot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.