Sosem tudom

Sosem tudom, hogy öreg vagyok már,
vagy még nem annyira,
ez most napról-napra változó;
mondhatod-e rám: te vén szamár,
így gondolkodni nagy hiba,
és kár is ide a szó,
de ötvenhat év úgy elrohant,
mintha tegnap lettem volna gyerek,
és azt hiszem, nem éltem boldogan,
nem adták meg az istenek.

Nem marad utánam jószerént semmi,
amit a két kezem megalkotott,
és ha üres kézzel kellene menni,
nincs, ami e világban hagyott
tetteim dicsérje szemedben,
és mutassa fel talán:
mégsem olyan hasztalan éltem,
tettem az asztalra ám!

Persze, van egy-két gyerek,
akit fölneveltem - így, vagy úgy -,
így lesz, aki viszi majd a nevet,
ha bezárják a kaput.
A mag elvetve, a fa kihajtott,
lombos ága növekszik tovább,
oltása, metszése eddig tartott.
Ne legyen ága ostobább!

Egyre kevéssé tudom, hogy öreg
vagyok-e már, vagy középkorú,
derekam már nem egyenes, mint cövek,
és gyakran kerülget a ború,
de megemelem még a demizsont, ha kell,
és akad egy jó barát
egy vasárnap délután, akivel
iddogáljuk egymás borát.

Nem tudom, vajon öreg
vagyok-e vagy még csak középkorú,
mert egyre erősebb rajtam a szemüveg,
és egyre gyakrabb a derűre a ború,
de ez a néhány évtized,
ami talán még hátra van,
tudom, vidámsággal is fizet,
és nem lehet hasztalan.