verseimmel magamat boncolom.
Fogazott rím szabdalja agyam:
miért is nem élek gondtalan?
Körfűrész nyüszít tarkóm fölött,
koponyámba jelző költözött;
sikítanék, ha lenne miért,
aki volt így, biztosan megért.
Véres ritmus mindegyik sorom:
horrorfilm az esti műsoron;
lidércnyomás, jeges rettenet,
tágra nyílt szemekkel élvezed.
Én vagyok a hulla, és a kéz,
te a szem, mely borzadállyal néz:
tűz lángol a tárt szövetben, ott,
ahol a szív imént dobogott.
Mint eshetnek olyan rémmesék,
melyekben az ember szíve ég?
Pedig nem is történt semmi más,
egy mindennapi élveboncolás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.