Tűz éget, mégis reszketek,
akár egy lázas kisgyerek.
Rózsa virul ki arcomon,
amikor elmémen átoson:
holnap ilyenkor, délután
vendéget fogadhat kis szobám.
Minden bútorom tudja már,
a kép a falon is arra vár,
hogy rá is esik majd végre fény,
mert visszatér a jó remény,
a színes jövőn majd elmereng,
ahogy a hajnal feldereng.
Ablakot nyitok most, jó dolog,
hogy a hidegbe bámulok;
lehűti forró homlokom,
ahogyan arról ábrándozom:
holnap ilyenkor, délután
véget ér talán a bús magány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.