Ahol a hegy gerince egykor megtörött.
Az ég most
itt szitál le ránk ónos esőt és ködöt.
A fákról halkan hull a földre életük.
Ha nem vagy itt, hát egymás nélkül szenvedünk.
A tér.
Szürke volt már minden ott, mert jött az este.
A köd.
Átderengett rajta még a templom teste.
A kocsmaajtón kidőlt a fény, a lárma,
eszembe jött: megyek, úgysem látlak már ma.
A ház.
Amelynek ablakából a térre látni.
Jártam ott.
És már akár történhetne vélem bármi,
nem felejthetem már úgysem azt az estét.
Ölelkezéseinket kémények lesték.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.