csillag sem néz énrám.
Mint trombitaszó,
úgy szárnyal a lélek,
még nem hull a hó,
én, bevallom, félek
ég-közelben szállni:
ha dermed a szív,
történhet bármi,
a föld már nem hív.
Túl messze szállva
nem vár csak semmi
(Jó lenne néha
vissza se' térve menni).
Én azt hiszem,
többé semmi jóval
nem vár engem
már a földi lét.
Mellkasom töltöm
tiszta jéggel, hóval,
és nem álmodom
már tündérmesét.
Szívpitvaromban
jégkristály tündöklik,
fényét messze szórja
magas égbe, fel.
Egy jégbolygón talán
örömmel üdvözlik,
és válaszuk reám
majd fagyot lehel.
Kristály a lég,
metsz, mint üvegvágó.
Keresztbe vágja
fele életem.
A magas ég
intrikál, mint Jágó.
Egészen áthat
már a félelem:
ennyi volt hát?
Jöhet majd a hó,
és belepheti
roskadt sírhelyem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.