Így nagyon nehéz lesz az élet.
Elmémben még számtalan gesztusa marad,
de mára már attól félek,
nem lesz több előadás a porondon,
a cirkusz most majd bezár,
hiszen akkor is így van, ha nem mondom:
itt mindenki csak a piros elefántra vár.
A piros elefántra gondolni nem szabad,
pedig oly szépen trombitált.
A karaván most majd továbbhalad,
a helyet, ahol egy időre megállt,
gaz veri fel újra, benövi a tüskés cserje.
Egy idő múlva aztán dönteni sem tud az ember,
még egyszer elhinni vajon merje:
az ő trombitája szól, nem a tenger?
A piros elefántra gondolni sem szabad,
hát még beszélni róla!
Pedig, ha már minden kötél szakad,
újra felcsendül majd a nóta,
amit ő játszott a fűrészporban
lent a porond közepén,
a délután hogy a kis sátorban
egymáséi lettünk: te meg én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.