Az égből a hó szitál.
Túltekintve száz gonosz varázson,
lelkem most odatalál.
Nakonxipán volt az életem.
Csak elmenni még oda!
Ott el nem fogyhat az élelem,
s a szerelem nem mostoha.
Nakonxipánban most hull a hó,
és az ablakokon át
behallani az andalító
kinti, lágy muzsikát.
Az utcákon puhán lépkedett,
és megérkezett a tél;
s meleg szobákból a képzelet
most ott is útra kél,
de Nakonxipánban Karácsony tájt
öröm van és szeretet,
gyermekzsivajgás járja át,
az utcákat és tereket,
és Nakoxipánban a meleg szobában
még lehetne szerelem,
ott együtt néznéd az ablaknál állva
a hóesést velem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.