s láger rém-teli földjén sem tapodott sose lábam.
Mégis: most már látni valóban a drót feszülését,
vagy csak a szív játékát érzi az ész a sötétben?
Mit tudom én, hogy m'ért is hoztam előre a költőt,
mert hisz a lét most más, mint egykor, az ő idejében:
nincs már áram a drótokban sem kint, a határon,
és most aknák sem szaggatnak már darabokra.
Ámde a rém még mára se' tűnt tova, s múlt ki egészen:
szobrot dönt a magyar most: költőinknek a szobrát,
és a helyükbe a gyilkos bűnösök képei lépnek.
Nem szól jó szót senki se' itthon a gyűlölet ellen,
és a sötétség terjed mind akadálytalanabbul.
Rémít minden hír, amit ordít fülbe a tévé,
már mit hallani újabb cenzoraink hada enged,
- elszakadásunk újra rugalmas - szól a jelentés.
- Jobban is teljesítünk, mint mások - írja a sajtó,
és csak az ész veszi észre a drót újabb feszülését.
Én nem az utcán alszom még, de a paplanos ágyban,
s álmaimat csak néha zavarják létbeli gondok,
inkább szólnak verseim arról, hogy mi a vágyam,
mégis jól tudom azt, a hiányok nem csak a szívben
léteznek: mert kívül, az utcán sincs ma karácsony.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.