2015. január 28., szerda

Bizonyosságtalanul

Reálisan kéne látnom létemet,
ahogyan kimállik a talpam alól,
gödör nő helyén, a föld majd eltemet.
Bár remélek boldogot még valahol.

Szinte szétesik köröttem a világ,
mintha egy forgószél fújná szanaszét,
és egy nagy, fehér féreg mindent kirág
szívemből: nem őrzöm az ősi mesét.

De vajon miféle örömről írjak
messzire riasztani a Nagy Fehért?
Hol vannak bennem a felajzott íjak?
Hol lángolnak új tüzek, az Istenért?
Tudom, ha csak vak cserepekre írlak,
nem kárpótol senkit soha semmiért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.