ahogyan kimállik a talpam alól,
gödör nő helyén, a föld majd eltemet.
Bár remélek boldogot még valahol.
Szinte szétesik köröttem a világ,
mintha egy forgószél fújná szanaszét,
és egy nagy, fehér féreg mindent kirág
szívemből: nem őrzöm az ősi mesét.
De vajon miféle örömről írjak
messzire riasztani a Nagy Fehért?
Hol vannak bennem a felajzott íjak?
Hol lángolnak új tüzek, az Istenért?
Tudom, ha csak vak cserepekre írlak,
nem kárpótol senkit soha semmiért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.