görcsös kézzel égbe markolók.
A ködbe bújva ősi táncot járnak,
varázsosat, helyben topogót.
Karjaikkal felnyúlnak az égbe,
ujjaik közt sápad már a Hold;
bűverejük visszanyúlik régre:
aki adta, mára már mind holt.
Köd takarja törzsüket majd' vállig,
nyakuk körül sárgul a fagyöngy,
aki láthatta táncukat, váltig
hallgat, amíg nem lepi göröngy.
A fák helyén most komor óriások
nézik, hogy az erdőn gödröt ások.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.