Vajon csitulhat-e még a hiány,
amely, mint préda felett lebegő vércse vijjogása,
mint szél zúgása kora téli tar erdő ágai között visszhangzik,
kavarog, örvénylik?
Felválthatja-e még a sötétlő szurdok falai között
a kiszáradt patakmeder üres kongását
a folyó víz tavaszi csobogása,
vagy most már csak az emlékek napfényét elfedő,
szürke fellegek borítják az eget,
amíg világ világom?
Szétesőben a lét az eszmélet óta,
sem bent, sem kint nincs semmi, ami összetartsa.
Egy időre kiszakadván a spirálból,
ismét elragad az örvény;
szívásának egyre nehezebb ellenállni.
Vajon hova rohan
a víznyelő szájában eltűnő, föld alatti folyam,
miféle fekete mélységeibe a valónak?
Vajon hová fújja a szanaszét szaggatott darabokat
a semmi viharosan süvítő szele?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.