Betűrémekben

Betűrémbe ím behűtöm
forró fejemet jégbe
- bár lehet, csak beütöm,
aréna-falba bika, az állat -,
talán látatlanban nálad
- nem lelem helyemet -
sem ülök többé tűkön,
mert tetszést találok végre.

Létem teérted éltem,
és ez nem csak puszta frázis.
Bár nem is tudom már,
érted-e, hogy érted, nem másért.
Egész életemben féltem;
én nem Sharif, az Omár
- ez esetleges, lehet más is,
esetleg ez: Seagal,
aki mindenki előtt megáll -
voltam, és oda sem
holmi felfordulásért.

Hát hűteni próbálnám most is magam:
legyek csak hideg, mint kitágult freon,
ha a forróság már tőlem távol vagyon,
- legalább annyira, mint egy mesés vagyon,
vagy mint ide az Ararát
(ajándék lónak(?) ne nézd a fararát?),
és nem is fénylek mint a neon
olyan idegenül hidegen
az éjszakai égbolt előtt.

Már minden puskaport ellőtt,
nálad talán
aki itt előtted áll.
Látatlanban modhatod: ellőtted már,
úgyis tudja, hogy de igen, van határ,
mert már többször is beleütközött,
és a legvégső már nincs is messze.
De - remélem - mégsem jön meg az esze
sohase már.