Három közmunkás

Három közmunkás kaszál az árokparton,
nem, mintha olcsóbb lenne így,
egy önjáró kaszálógép hatékonyabb,
de nem jár az eszük butaságokon, amíg
napszámba járnak az emberek.

Folyót szabályozni már nem kell,
a fakerekes talicskák ideje lejárt,
de a sokadik kivándorlási hullám
lassan elsodor mindent;
ami itt marad mögötte,
az az iszap és a szenny.

Három közmunkás;
ebből a létből sehova nem vezet kiút:
ez is lefolyástalan,
mint a szennyvíz elvezető árok,
és  nem fogy el az utánpótlás sem, ugyanúgy,
mint ahogyan a szenny-utánpótlás sem marad abba.

Az én fajtám ma még nem az árokparton,
az én fajtám ma még billentyűkkel dolgozik,
az én fajtám mára már fölöslegesnek ítélt szakokon tanult,
fölöslegesnek és veszélyesnek ítélt tárgyakat:
megtanulta összefüggéseiben megragadni a világot,
hogy felkészülhessen a XXI. század kihívásaira.
Csak arra nem készülhetett föl,
hogy itt a XIX. század kihívásaira kell
a XXI. századra fölkészülni.

Tegnap három közmunkás.
A közmunka, amint éppen visszavezeti őket
a munka világába,
ezért mára már négyen vannak;
a fölöslegesnek
és veszélyesnek ítélt szakokon végzettek
kimutatták, hogy ebből a világból
- a közmunkáséból -
csak a másvilágba van
statisztikailag szignifikáns átjárás.

Ezért veszélyes minden tudás,
ezért kell leépíteni a tudást,
hogy ne legyen kimutatható.

Bár a gulagok világában már mindegy,
kimutathatók-e az összefüggések.
Ott majd az ész tudja a drót feszülését
összefüggések nélkül is.