Egészen picire összehúzom magam,
mert engem már régóta senki sem szeret.
Ifjúi bátorságom már messzire van,
csak próbálom egyben tartani szívemet.
Nincsen már mire hősnek, bátornak lennem,
ezért folyton elbújok a világ elől.
A félsz, akár egy mocsár, növekszik bennem,
és kiszorítja tüdőmből a levegőt.
Pedig nem is attól félek, hogy meghalok,
hanem, hogy egyszer majd csak gazember leszek,
más, mint akiről azt hiszem, hogy én vagyok.
Ezen nem segítenek égetett szeszek,
amikor a lélek ily fagyosan vacog.
Nos, erre sajnos akár mérget is veszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.