2016. április 20., szerda

Epistola

Ne hidd, hogy nem gyászollak téged ma is.
Ha meg sem ismerlek, talán jobb lett volna,
sok-sok dalom talán másképpen szólna,
nem lenne a világ ily fakó, hamis.
Rég volt, hogy szíveink egymást keresték.
Akkor fény ragyogott éjeim fölött,
mára világom szürkébe öltözött.
Tudom, már elmúltak azok az esték.
Persze, az elme tudja azt, hogy lehet
egyedül is élni, és nem csak veled,
mégis folyton kísér a régi emlék.
E versemben is megköszönöm neked,
hogy átalakítottad életemet:
így vagyok, aki nélküled nem lennék.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.