Kupi

Kupi van az asztalomon,
soha nincs rend rajta.
Itt, előtte aszalódom,
mert én ilyen fajta
lettem most már évek óta.
Ha teendőm nincsen,
itt cseng fülembe sok nóta,
itt zargat az Isten.

Itt ücsörgök késő estig,
olvasok, vagy írok,
amíg vörösre nem festik
szemem égő pírok.
Ha valaki rendet rakna,
semmit sem találnék,
de nincs senki ilyen marha.
Ez nekem ajándék.
De amikor elkallódnak
bizonyos papírok,
verhetem fejem a falba,
s ordítok, vagy sírok.

Éppen olyan az asztalom,
amilyen az élet:
túl hosszúnak nem tarthatom,
s hirtelen ér véget.
Annyi minden nem férhet rá,
s így lemarad róla!
Van, hogy ezért szól azután
a szomorú nóta.