2016. április 18., hétfő

Ikertornyok a tóparton


Amint a két templomtorony összehajol,
hogy egyszerre láthassák magukat
a Feneketlen tó vizében,
ott túl a szomorúfűzön,
amelynek földig lelógó ágai alatt ment át
a terméskőből rakott lépcső,
amelyet minden nap
minimum kétszer taposott a cipőm
négy éven át.

Amint a két torony egymáshoz hajol,
és egymás fülébe súgnak valami titkokat.

És amint a város többi tornya és kupolája
kíváncsian ágaskodik,
hogy a Duna túloldaláról - a ferences templom,
a Bazilika és a Belvárosi Plébániatemplom,
a Kálvin-téri református,
innen pedig az újdonatúj Magyar Szentek temploma,
meg a lágymányosi evangélikus templom
hegyezi fülét,
mit is sugdosnak ezek egymásnak?

Lehet, hogy az én régi titkomat őrzik,
amelyet soha nem osztottam meg velük,
és csak a mára eltűnt, öreg fűzfa tudhatott róla,
amíg ki nem adtam végül,
hogy le is mondjak róla végleg.

Talán erről a titokról sugdosnak egymásnak
az öreg ikertornyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.