Itt, e négy fehér fal között,
a kiégett tarlón egy szalmabábu él,
amely üszökcsomóként kormozza a világot egy kihunyt tűzvész után.
Már tilos, hogy elgondoljalak, kötelességeim vannak,
és te is másfelé járod utad.
Nekem van kenyerem és kerül néha sör is,
és hiába volt halálvágyam, mégsem halok meg korán,
néha olvasom, mi van veled,
de már nem követhetem szárnyalásodat,
mert nem vezet hozzád semmiféle ösvény,
amióta elborították a poklokból előgördülő szavak.
Néha elkap egy-egy örvény,
forgat, nem ereszt, képedbe kapaszkodom,
mert olyan vagy, mint amilyennek mindig is láttalak:
rab madárként is énekes, büszke, független és szabad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.